- E...Eren?- nyögtem ki nagy nehezen. A démoni komornyikom ott állt előttem, teljes életnagyságban.
- Szolgálatára, Gazdám! - hajolt meg előttem. "Ez tényleg Ő....."
Amilyen gyorsan csak tudtam, odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam. Pár lépést hátra lépett, de nem esett el. Mi több, visszaölelt. Mikor már tudtam, hogy csak csüngök rajta, letett a földre. Elengedtem a nyakát, és körbeöleltem a mellkasát. Arcom belefúrtam az ingébe, és jó mélyet szippantottam bele. Mint mindig, most is csoki illata volt. Erősen magához húzott. Akkor tudatosult csak bennem, hogy nem csak képzelődök. Könnyek gyűltek a szemembe, amiket most az egyszer ki is engedtem. Hangos zokogásba kezdtem. A fiút ez nem zavarta, halkan csitítgatott. Mikor már mondhatni, lecsitultam, elkezdte simogatni a hátam. - Tudja....már nagyon hiányzott... - kezdte halkan. Megmarkoltam a dereka két oldalán az inget, és eltávolodtam tőle.
- Izé....Te is.... - mondtam, kerülve a tekintetét. A következő mozdulatán pedig elvörösödtem. Soha életemben nem pirultam még el, de Ő ezt kihozta belőlem. És hogy mit is csinált? Megfogta az állam, és elkezdett felém hajolni. Már majdnem összeértek az ajkaink, mikor eltoltam magamtól. - Ezt nem itt kéne...tudod, a falnak is füle van. Meg szeme. - néztem az emelet felé.
- Ezt hogy érti? - felé fordultam, és a füléhez hajoltam.
- Itt van Erwin és Hanji... - ennyi elég is volt, egyből elengedett. - Az előbbit pedig...felejtsük el!Csak gyere utánam... - ezzel elindultam fel a lépcsőn. A szobámhoz vettem az iránt. Eren hang nélkül követett, végig a folyosón. Nem találkoztunk senkivel, szerencsére. Meg akartam kímélni magam, és Erent is a kérdésektől. A szobámba lépve, előre engedtem, majd becsuktam az ajtót, és bekulcsoltam. "Erwin-ék csak legyenek abban a tudatban, hogy még mindig itt vagyok...." A fiú megállt, az asztalomnak dőlve, Én pedig másfél lépésnyire elé. Félre néztem, egyenesen a szekrényemre, jobb kezemmel megfogtam a bal felkarom.
- Szeretne velem valamiről beszélni, Gazdám? - kérdezte, hosszas csend után. Aprót bólintottam. Éreztem, ahogy szemével végigmért. - Történ valami, amíg nem voltam itt? - újra bólintottam.
- A Királynő szabadságra küldött, emellett párszor meglőttek, és bevágtak egy ablakon. Eltörtem a kezem, és hat hétig rajta volt. - magyaráztam röviden. - És...gondolkoztam.... - először lehajtottam a fejem, majd felnéztem rá. Értetlenül oldalra biccentette a fejét, Én pedig halványan elpirultam. - Izé...nem tudom hogy fejezzem ki magam.... - sütöttem le a szemem. "Lena!Ne töketlenkedj már, az Istenért!Mondd ki! Eren, szeretlek!" sóhajtottam egyet, lehunyt szemmel. - Az Istenért már..! - jelentettem ki hangosan, elé léptem, megfogtam a nyakkendőjét, és lehúztam magamhoz. Ajkaim szűziesen tapasztottam az övéire. Elcsattant életem első csókja. Majdnem hat év kellett hozzá, hogy rájöjjek, akit igazán szeretek, itt van tőlem egy karnyújtásnyira. És ehhez csak annyi kellett, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnjön. A fiú eléggé lefagyott, majd megfogta a derekam, és magához húzott. Rutinosan (Honnan az Istenből tudom Én, hogy kell ilyet?!Ez nagyon furcsa!) kibontottam a nyakkendőjét, és a földre dobtam. A szűzies csókból, egy elég beindult nyelves lett. Végül az ágyon kötöttünk ki. Zakóját a földre dobta, a mellénnyel együtt, és az Én pulcsim is ott kötött ki. Tapasztaltan kezdte kigombolni az ingem, de ekkor a vészjelző megszólalt a fejemben. A fiút újra eltoltam magamtól, és csillogó zöld szemeibe néztem. - E..Eren....Én... - ekkor elseperte a frufrum, és egy csókot lehelt a homlokomra.
- Még várjunk ezzel...rendben? - kérdeztem halványan mosolyogva. Bólintottam egy aprót, és átkaroltam a nyakát.
- Mi lenne...ha nem magázódnál? Tegezhetsz....még nem vagyok annyira öreg... - fordultam az ajtó felé. Elnevette magát. Amint meghallottam a nevetését, Én is elmosolyodtam. "Milyen aranyos a nevetése!" gondoltam, és kimásztam alóla. Törökülésben letelepedtem elé, Ő pedig rám nézett. - Mi lenne ha...ma este...velem aludnál...?Olyan egyedül vagyok itt. - hajtottam le a fejem. Végigsimított az arcomon.
- Óhajod számomra parancs, Lena. - az Ő szájából nagyon tetszett a nevem. Lerúgta a cipőit, és felmászott mellém. Nyomott egy puszit az arcomra, és a fülembe súgta: - Szeretlek. -teljesen lefagytam. El sem tudja képzelni, mennyit jelentett ez nekem! Arcom egy szép vörös színt vett fel, és félre pillantottam.
- Én is...... - mondtam halkan. "Nem tudom, milyen lehet szerelmesnek lenni...de az biztos, hogy Én nagyon kezdő vagyok benne!"
- Szolgálatára, Gazdám! - hajolt meg előttem. "Ez tényleg Ő....."
Amilyen gyorsan csak tudtam, odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam. Pár lépést hátra lépett, de nem esett el. Mi több, visszaölelt. Mikor már tudtam, hogy csak csüngök rajta, letett a földre. Elengedtem a nyakát, és körbeöleltem a mellkasát. Arcom belefúrtam az ingébe, és jó mélyet szippantottam bele. Mint mindig, most is csoki illata volt. Erősen magához húzott. Akkor tudatosult csak bennem, hogy nem csak képzelődök. Könnyek gyűltek a szemembe, amiket most az egyszer ki is engedtem. Hangos zokogásba kezdtem. A fiút ez nem zavarta, halkan csitítgatott. Mikor már mondhatni, lecsitultam, elkezdte simogatni a hátam. - Tudja....már nagyon hiányzott... - kezdte halkan. Megmarkoltam a dereka két oldalán az inget, és eltávolodtam tőle.
- Izé....Te is.... - mondtam, kerülve a tekintetét. A következő mozdulatán pedig elvörösödtem. Soha életemben nem pirultam még el, de Ő ezt kihozta belőlem. És hogy mit is csinált? Megfogta az állam, és elkezdett felém hajolni. Már majdnem összeértek az ajkaink, mikor eltoltam magamtól. - Ezt nem itt kéne...tudod, a falnak is füle van. Meg szeme. - néztem az emelet felé.
- Ezt hogy érti? - felé fordultam, és a füléhez hajoltam.
- Itt van Erwin és Hanji... - ennyi elég is volt, egyből elengedett. - Az előbbit pedig...felejtsük el!Csak gyere utánam... - ezzel elindultam fel a lépcsőn. A szobámhoz vettem az iránt. Eren hang nélkül követett, végig a folyosón. Nem találkoztunk senkivel, szerencsére. Meg akartam kímélni magam, és Erent is a kérdésektől. A szobámba lépve, előre engedtem, majd becsuktam az ajtót, és bekulcsoltam. "Erwin-ék csak legyenek abban a tudatban, hogy még mindig itt vagyok...." A fiú megállt, az asztalomnak dőlve, Én pedig másfél lépésnyire elé. Félre néztem, egyenesen a szekrényemre, jobb kezemmel megfogtam a bal felkarom.
- Szeretne velem valamiről beszélni, Gazdám? - kérdezte, hosszas csend után. Aprót bólintottam. Éreztem, ahogy szemével végigmért. - Történ valami, amíg nem voltam itt? - újra bólintottam.
- A Királynő szabadságra küldött, emellett párszor meglőttek, és bevágtak egy ablakon. Eltörtem a kezem, és hat hétig rajta volt. - magyaráztam röviden. - És...gondolkoztam.... - először lehajtottam a fejem, majd felnéztem rá. Értetlenül oldalra biccentette a fejét, Én pedig halványan elpirultam. - Izé...nem tudom hogy fejezzem ki magam.... - sütöttem le a szemem. "Lena!Ne töketlenkedj már, az Istenért!Mondd ki! Eren, szeretlek!" sóhajtottam egyet, lehunyt szemmel. - Az Istenért már..! - jelentettem ki hangosan, elé léptem, megfogtam a nyakkendőjét, és lehúztam magamhoz. Ajkaim szűziesen tapasztottam az övéire. Elcsattant életem első csókja. Majdnem hat év kellett hozzá, hogy rájöjjek, akit igazán szeretek, itt van tőlem egy karnyújtásnyira. És ehhez csak annyi kellett, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnjön. A fiú eléggé lefagyott, majd megfogta a derekam, és magához húzott. Rutinosan (Honnan az Istenből tudom Én, hogy kell ilyet?!Ez nagyon furcsa!) kibontottam a nyakkendőjét, és a földre dobtam. A szűzies csókból, egy elég beindult nyelves lett. Végül az ágyon kötöttünk ki. Zakóját a földre dobta, a mellénnyel együtt, és az Én pulcsim is ott kötött ki. Tapasztaltan kezdte kigombolni az ingem, de ekkor a vészjelző megszólalt a fejemben. A fiút újra eltoltam magamtól, és csillogó zöld szemeibe néztem. - E..Eren....Én... - ekkor elseperte a frufrum, és egy csókot lehelt a homlokomra.
- Még várjunk ezzel...rendben? - kérdeztem halványan mosolyogva. Bólintottam egy aprót, és átkaroltam a nyakát.
- Mi lenne...ha nem magázódnál? Tegezhetsz....még nem vagyok annyira öreg... - fordultam az ajtó felé. Elnevette magát. Amint meghallottam a nevetését, Én is elmosolyodtam. "Milyen aranyos a nevetése!" gondoltam, és kimásztam alóla. Törökülésben letelepedtem elé, Ő pedig rám nézett. - Mi lenne ha...ma este...velem aludnál...?Olyan egyedül vagyok itt. - hajtottam le a fejem. Végigsimított az arcomon.
- Óhajod számomra parancs, Lena. - az Ő szájából nagyon tetszett a nevem. Lerúgta a cipőit, és felmászott mellém. Nyomott egy puszit az arcomra, és a fülembe súgta: - Szeretlek. -teljesen lefagytam. El sem tudja képzelni, mennyit jelentett ez nekem! Arcom egy szép vörös színt vett fel, és félre pillantottam.
- Én is...... - mondtam halkan. "Nem tudom, milyen lehet szerelmesnek lenni...de az biztos, hogy Én nagyon kezdő vagyok benne!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése