♦ 2. fejezet: Szadabság?! ♦

- Armin, hozd a kocsit! - fordultam a fiú felé. Az csak állt zavartan, és engem bámult. - MOST! - kiáltottam rá, mire kapkodva szalad a kulcsokért, és eltűnt. Amíg Ő kiállt, Én magamra kaptam a dzsekim, és szaladtam is ki. A ház előtt állt a kocsi, benne Armin-nal, Én pedig már rohantam is. Bevágtam magam az anyósülésre.- Kurva gyorsan Armin, padlóig! - parancsoltam rá, Ő pedig teljesítette. Feszengve, ugrásra készen mocorogva ültem, mikor a városba értünk. Amint megállt a palota előtt, kiugrottam, és már rohantam is be. Az őrökkel nem foglalkoztam, úgy is beengedtek volna, hisz már jártas vagyok itt. Szinte berontok a tárgyalóba, ahol szokásosan ül a királynő, a két komornyikjával, és három testőrével.
- Oh, Lena!Mi ez a nagy sietség? - kérdezi kedvesen mosolyogva. - Gyere, ülj le! - mutatott egy fotelre, amibe leültem, és Ő is átült velem szembe. Köztünk volt egy asztal, melyen két csésze és egy teáskanna pihent.
- Az egyik cselédem azt mondta, siessek amilyen gyorsan csak tudok, és amint ideértem, rohantam. - magyaráztam megállás nélkül.
- Ennyire azért nem sürgős a dolog! - nevetett. Sasha, ezért még nagyon meghalsz....- Csak arról szerettem volna veled beszélni, hogy mióta itt vagy, megállás nélkül dolgozol. Kéne neked egy kis szabadság is! - nézett komolyan a szemembe.
- Óóóóh, nem ,nem, nem, nem, nem, nem....- ráztam a fejem zavartan. - Nem szükséges!Már meg van tervezve az elkövetkező hónapok ügyei, a ruhák készülne... - ekkor közbevágott.
- Már átadtam Josh-nak a dolgokat. Kell egy kis pihenés neked is. Még fiatal vagy, nem kéne ennyire gürcölnöd! - mondta aggódó hangon.
- Lassan 18 leszek, ennyi belefér! - mondtam komolyan.
- Mondom másképp. Ezt vedd úgy, mint az ügyeket!Értesítelek, mikor kell újra bejönnöd. Rendben? - bólintottam egyet, melyre megenyhült. - És hol hagytad azt a fiút? - felhúztam az egyik szemöldököm. - Tudod, a magas, barna hajút!
- Erent?Nem találtam reggel, nem hozta a reggeli kávém sem, egyszerűen....felszívódott. - hajtottam le a fejem.
- Értem...- mondta kicsit elszomorodva. - Olyan jól mutattok együtt! - felkaptam a fejem, és talán egy kicsit el is pirultam.
- M..mi nem vagyunk együtt!Ő csak a komornyikom! - mondtam védekezően, amin kuncogott egyet. Ő még mindig mosolygott, én pedig csak a körmöm kattogtattam. - Öhm...akkor Én...megyek is! - álltam fel, és elindultam az ajtó felé.
- Majd értesítelek, mikorra kell visszajönnöd. Viszlát, Lena! - mondta, én pedig intettem egyet.
- Viszlát.... - motyogtam, és kiléptem. Lassan mentem végig a képekkel és virágokkal díszített folyosón, és gondolkodni kezdtem. "Mit is szoktak az emberek ilyenkor csinálni?Most végre be tudnám fejezni a papírmunkát!Lenne időm végre magammal is foglalkozni....filmezni, játszani,amit szeretnék?" - gondolkoztam, és észre sem vettem, a kocsi előtt állok. Armin feszengve ült benne, engem várva. Teljesen nyugodtan elirányítottam egy kisebb boltba, ahova aztán újra egyedül tértem be. Nem is egy zacskó csipsz került a kosaramba, rengeteg az egészségre káros ital (kóla), és még sok minden más (többek között jó pár doboz Pocky a legkülönbözőbb ízekben) . A kasszához érve fizettem, és hat zacskóval léptem a kocsi mellé. Bekopogtam Armin-nak, aki kapcsolt, és kicsit kapkodva kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beraktam mindent az ülésre, gyorsan kihalásztam egy Pocky-t, és beültem újra az anyósülésre. Az út csendesen és lassan telt, a rádióban halkan szólt a zene, én pedig felhőtlenül tömtem magamba az édességet. Amint megérkeztünk, kipattantam, fogtam egy pár zacskót (ami kettőt jelent, amiben alig volt valami), és elindultam ugrándozva a bejárathoz. Bevártam a cipekedő fiút, kinyitottam neki az ajtót, és megmondtam neki hova tegye le, ami annyit tesz, hogy felcipeltettem vele a nappaliba. Én a kis motyómmal betotyogtam az irodámba. Kikutattam a zsebemből a láncon lógó kulcsot, és kinyitottam az ajtóm. Amint beléptem, letettem az ajtó mögé a dolgokat a kis táskámmal együtt, és az asztalomhoz léptem. A székem támlájára terítettem a dzsekim, és levágódtam bele. "Csak alá kell írnom a dolgokat, meg le kell írnom az "él" státusz helyett hogy "életét vesztette" ugye...?" -kérdeztem magamban már előre unva az életem. Már nyúltam volna a szokásos papírhegy teteje felé, mikor lefagytam. Alig volt pár papír, a többi a "Kész" kupacban volt. Kikerekedett szemekkel néztem, majd levettem egyet a tetejéről. Ki volt töltve, alá volt írva, tökéletesen az Én írásommal. "Mi a....?!" -aztán elmosolyodtam, ami nálam a tabu témához tartozik. "Míg Én aludtam, Ő dolgozott...." - aztán gyorsan, szinte kapkodva dolgoztam. Vagy hat papírt kellett aláírnom, meg azt hiszem négynél az életét vesztette akármit, és kész is lettem. Vállamra dobtam a dzsekim, és az ajtóhoz léptem. Felvettem a dolgaim, és kiléptem az irodából. Gondosan ellenőriztem, rendesen bezártam-e az ajtót, és áttotyogtam a szobámba. Lerúgtam magamról a cipőm, ledobáltam mindent az ágyamra, az asztalomhoz lépve előkészítettem a laptopom, kiszedtem mindent a táskámból (amit aztán a helyére tettem), és körbe néztem. "Rendet kéne rakni...."-állapítottam meg, majd felszedtem a szennyesem a földről, amit a fürdőben lévő szennyeskosárba dobáltam, a tiszta ruháim összehajtogattam és elraktam. De mivelhogy itthon kell lennem, ezért előkerestem a kedvenc kinyúlt pulóverem, ami egy fenyő zöld darab volt, hátán a család címere (csak mert baromi jól néz ki...meg mert családi címer!), hozzá egy fehér, szintén eléggé kinyúlt rövidnadrág, és egy sötétszürke (majdnem fekete) combzokni, amin apró kocka minta díszelgett. A hajam is kibontottam, majd két copfba fontam. Fogtam a kis motyóm, és átköltöztem a nappaliba, ami a ház másik felében volt. Beléptem a hatalmas szobába, ahol egy hatalmas kanapé volt, előtte egy üveg dohányzóasztal, egy kisebb polcos szekrény ahol az x-box-om és a hozzá tartozó játékok illetve a TV kapott helyet. Volt még pár könyvespolc is, képek is, egy erkély ajtó, és tele volt minden ablakokkal. Levágtam magam és a cuccaim a kanapéra, bekapcsoltam a TV-t, és elkezdtem kapcsolgatni. Nem ment benne semmi érdekes, ezért bekapcsoltam egy zene csatornát, lejjebb halkítottam, és elkezdtem laptopozni. Egy idő után azt is meguntam, így félre tettem. Feltápászkodtam, és odaléptem a játékaimhoz. Keresgéltem, és találomra előhúztam a Borderlands 2 -t. Egész jól elvoltam azzal is, gyilkolásztam meg minden, de azt is meguntam. Telefonozni meg nem volt kedvem. Csak feküdtem ott, és gondolkodtam. Aztán inkább újra a TV-t kezdtem el bámulni. Bekapcsoltam valami filmet, nem is tudom mi volt a címe...mindegy!Elég jól elvoltam, még azt is majdnem elfelejtettem, hogy Erennek ma még nem láttam a pofáját....majd holnap!

♦ 1. fejezet: Ha a Démon nincs ott, ahol kéne ♦

 Újabb reggel. Hurrá!Lena ennek úgy örül, mint majom a farkának....lószart!Hagynának a fentiek aludni de neeeeem,Erennek keltenie kell, fel kell öltöznöm, csináljam a papírmunkát, kezdjem el a három hónap múlva lévő ügyeket intézni, satöbbi satöbbi.

 Nagy nehezen felültem az ágyban, és eléggé meglepődtem. "Mi a Jóistent keresek Én, az ágy közepén?!" Kicsusszantam az ágy szélére, és végigtapogattam az ingemen, mindenem a helyén van-e. Egy halk sóhaj hagyta el a szám, és meggörnyedve, laposakat pislogva néztem az ajtót, mikor nyílik. Pislogtam laposakat, elég nagyokat, lassúakat is, de semmi.Az órára pillantottam. "Fél kilenc....ilyenkor már rég itt van a kávémmal!"

- EREEEEN!!! -kiáltottam el magam, és vártam. A zárt ajtó mögül gyors léptek hallatszottak, de ez nem Ő. Sasha vagy Petra szokott így menni, vagyis, elég gyakran Petra. - EREEEEEEN!!!!! - kiabáltam hangosabban, de ugyanúgy semmi. - KOMORNYIK!!! - "Ha erre sem reagál....pedig sosem szokott késni, sőt!Már az előtt itt vár, hogy felkeltem volna!" - ERUCIIII! - ez az utolsó, ahogy hívhatom, hisz ezt bruh....Hanji adta neki. Semmi válasz. "Nem hagysz más választást, démonka!" kimásztam az ágyból, felgyötörtem a lábaimra egy zoknit, ami körülbelül térd felettig ért, és leléptem a hideg padlóra. Nagy nehezen kiszedtem a sörényemből a hajgumim, majd egy kevésbé szénaboglya kinézetet keltő valamit kreáltam a fejemre. "Még nagyon reggel van!" - gondoltam magamban, majd elindultam az ajtó felé. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és éppen csak annyira nyitottam az ajtóm, hogy ki tudjam dugni a fejem, amit meg is tettem. Körbe forgattam a fejem. Sehol senki. "Hál' Istennek....." -fújtam ki a levegőt. Kiléptem a folyosóra (legnagyobb szerencsémre pont ilyenkor kezd el recsegni a rohadt parketta), ahol újra körbenéztem, és a biztonság kedvéért még a plafont is megnéztem. "Biztos, ami biztos!"
 Utam először az irodámba vezetett. Megfogtam a kilincset, és megpróbáltam kinyitni, de az megakadt. Mivel az egész házban csak nekem és Erennek van kulcsunk az irodámhoz, ezért még csak meg sem próbáltam kinyitni. - Hjaaaahj, Eren hol a picsába vagy?! - sóhajtottam, és elindultam a folyosón. Benéztem a könyvtárba, a nappaliba sőt, még a vendégszobákba is, és semmi! - Hol vagy már Te idióta? - morogtam elég dühösen. A végtelen türelmemről vagyok híres itthon a többiek körében, még a Királynőnél is, de ez a fiú még ilyet nem csinált. Mindig a nyomomban van, ha akarom, ha nem, kivéve ha öltözök, fürdök, vagy alszok. Már szinte remény vesztve totyogtam le az ebédlőbe, ahol senki sem volt. Bekukkantottam a nyitott ajtón keresztül a konyhába, ahol szintén nem volt senki. Az ablakhoz sétáltam, és lábujjhegyre állva kinéztem rajta. Mivel elég "pici" vagyok, az ablakpárkánytól nem látnék semmit. Csak Armin volt kint, valamivel babrált. Hirtelen nyílt az ajtó. Visszaereszkedtem, és megfordultam. Petra meglepett arca tárult elém. Hang nem jött ki a torkán, pedig beszélni akart, de csak tátogott mint egy hal.
- G..Grófnőm...! - szólalt meg végre valahára. - M..mit keres maga itt?
- Nem láttad Erent?Felkutattam ez egész házat, de sehol sincs. - mondtam elég csalódott hangon.
- Még ma Én sem találkoztam vele.. - nézett félre. - Esetleg óhajt valamit? - nézett vissza rám, mosolyogva.
- Csak a reggeli kávémat. Semmi mást. - mondtam, és elindultam ki. Mikor mellé értem, megálltam, és rá néztem.- Ha találkoznál Erennel, mondd meg neki, jöjjön a szobámba! - a lányban megfagyott a vér, el is pirult, és csak bólintott egyet. Én pedig tovább sétáltam. Felvánszorogtam a szobám ajtajáig, ahol aztán megtorpantam. "Hátha mégis bent lesz!" - jelentettem ki magamban, bár még a fejemben is eléggé furán csengett a hangom. Nyúltam a kilincsért, de visszahúztam a kezem. "És ha nincs bent?" újra előre nyúltam, de megint visszahúztam. "És ha tényleg bent van?Mit fog gondolni?Csak úgy mászkálok fel és alá a házban egy szál ingben és zokniban?De engem miért is érdekel, mit gondol?!" megráztam a fejem,és benyitottam. Kitártam az ajtót. - Itt sincs.... - valami szúró érzést éreztem a mellkasomban, a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, a levegőt is nehezen vettem. Beharaptam az alsó ajkam, mely remegni kezdett, könnyek kezdtek el gyűlni a szememben.  "Miért van sírhatnékom?Nem jelent Ő nekem semmit!A komornyikom, aki a lelkem akarja. Semmi több!" Nagy nehezen visszafogtam magam, főleg azzal, hogy mikor ökölbe szorítottam a kezem, a körmöm a tenyerembe vájt. Rávetettem magam az ágyra, magamhoz öleltem egy párnát, és bámultam a székem háttámláját, illetve a fürdő ajtót. "Hol a büdös picsába lehet....?És miért fáj ennyire, hogy nincs itt?" - erősebben öleltem a párnát, és arcom beletemettem. A könnyek csípni kezdték a szemem, melyeket összeszorítottam. "Azért sem fogok sírni egy kibaszott idióta démon miatt!"- parancsoltam magamra, de éreztem a bal szememből kicsordult a könnyem (ami vér volt, tudja a halál miért vért könnyezek abból a szememből!). Elengedtem a párnát, felültem, és leszedtem a szemkötőt, ami fehér helyett piros volt. Néha a pecsétemnek is kell egy kis szabadnap, nemde? Felültem törökülésbe, és nyújtózkodtam egyet. Ahhoz képest, hogy majdnem fél tizenegy volt, éreztem én, nem volt elég nekem az alvás. "Maaajd egyszer Lena, majd egyszer!"
 Feltápászkodtam az ágyamról, és odasétáltam a szekrényemhez. Kitártam az ajtajait, és szememmel kutatni kezdtem valami megfelelő ruháért. "Túl sok ruhám van...." - állapítom meg magamban,aztán benyúlok egy felsőért, ami egy fekete, teljesen egyszerű atléta volt, melynek eléggé nagy volt mindenhol a "kivágása". Felvontam az egyik szemöldököm, ahogy nézegettem.- Mióta van nekem ilyenem? - átdobtam a fejem felett, és tovább kutakodtam. Végül kihalásztam egy ujjatlan fekete blúzt, melynek gallérjain szegecsek díszelegtek. - Már csak egy nadrág, és csókolom! - jelentettem ki, majd kitettem a jobb tenyerem, és bal öklömmel belecsaptam. Kirántottam az első nadrágot, ami egy szintén fekete (" Mennyi fekete ruhám van?!") mindkét térdénél kivágott darab volt. Felszenvedtem magamra a nadrágot, ahogy a felsőt is, ami igaz kicsit átlátszó volt, de sebaj. Bementem a fürdőbe, nagy szenvedések árán kifésültem a hajam, amit egyszerűen felfogtam. Felszenvedtem magamra a bakancsom, és végigmértem magam. - Mára, pont jó! - jelentettem ki, majd az asztalomhoz léptem. Elkaptam róla a telefonom és fülhallgatóm,a fiókból kivettem egy tiszta szemkötőt (amit fel szenvedtem magamra) szinte rohanva a szekrényem oldalán lévő fogasról leakasztottam egy sötétbarna táskát amibe beledobáltam őket. Leakasztottam a táskám, és a fél vállamra dobva kisétáltam.Lementem az ebédlőbe, ahol az asztalon várt a reggelim és a kávém. Leültem, és letettem magam mellé "harci készültségbe" a táskám. Nekiláttam a kávémnak, és jobban szemügyre vettem a reggelit. Nem vitték túlzásba, tükörtojás, szalonna, csak a szokásos. A kávémat kortyolgatva könyököltem, mikor kinyílt az ajtó. Petra, Sasha és Armin léptek be rajta, beszélgetve.
- Oh, G..Grófnőm! - fagyott le újra Petra.
- ' Reggelt. -mondtam, majd letettem a csészém, és enni kezdtem.Miután eltüntettem, kiittam a kávém, és felnéztem rájuk. - Találkoztatok Erennel?
- Egyikünk sem látta még. - hajtotta le a fejét sajnálkozóan Armin.
- Öhm, a Királynő üzent! - mondta eléggé vidáman Sasha.
- És mit? - pillantottam rá.
- Amilyen gyorsan csak tud, menjen be! - fejezte be, Én pedig már pattantam is fel, a vállamra kapva a táskám.

♦ Előszó ♦

 Egy raktár. Egy raktár, melyet már rég nem használnak semmire. Vagy mégis? Hatalmas vas ajtaja mögül halk nyögések, sóhajok és sikítások hallatszódnak ki. Nem sokan lehetnek bent, alig negyven fő. Fele-fele arányban, húsz férfi, és húsz 14 évesnél alig öregebb lány. Többen is voltak, de valamelyiküket ládába zárták, vagy megölték. Mindegyik fáradtan liheg, könnyeik, és a verések által kicsordult vér teljesen összekeveredett arcukon. A kanos emberek nem hagyják elmenni Őket. Addig elégíttetik ki velük magukat, míg mozognak. Kivéve egyet. Hosszú, fenék alá érő élénkvörös haja, acélszürke szeme, a bal oldalin szemkötő van. Elég alacsony, 160 centiméter körüli, de annál vékonyabb és szebb. Fehér, porcelán bőrén se zúzódás, se karc nincs. Vékony nyakán egy fekete nyakörv húzódik végig, nyaklánc gyanánt. Fehér hálóingben ül a koszos földön, megkötözve, a folyosót figyelve..Egyedül rá nem jutott senki. Nem próbál szabadulni.

 Pisztoly lövés hallatszik, egy halálsikoly, és újra a lányok lihegését, és halk zokogását hallani. " Még egyet megöltek." - gondolja magában a lány. Odafigyelés nélkül is tudja, milyen sors jut a halottra. A meztelen, véres, élettelen lányt a többihez dobják. A férfi, aki látszólag kielégült - nem kicsit- , körbeforgatja a fejét. Szeme megakad a lányon, elvigyorodik, és megindul felé.
- Hét Te, szépség?Nem szeretnéd, ha apuci kezelésbe venne? -kérdezi kaján mosollyal az arcán a lánytól, aki felnéz rá. Semmi érzelem nem ül az arcán, csak néz unottan a férfi arcára. - Mi az? Elvitte a cica a nyelved? - félig letérdelt a lány elé.
- Utálom a macskákat. - mondta unott hangon. - Annyira szánalmas, ahogy próbálkozik. Keménynek akar látszani, de a vak is látja, hogy nem az. - a férfi hirtelen elkapja a lány arcát, és szorítani kezdi. Erre a lány csak felvonja egyik szemöldökét.
- Ne szemtelenkedj, Kölyök! - hajol az arcába, sziszegve.
- Ezt inkább magának kéne tennie. - mered szikrázó szemmel a férfi szemébe. A körülöttük lévők már rég elengedték a lányokat, és feszülten figyelték a főnököt, és a szemtelen lányt.
- Tudod Te, ki vagyok Én? - kérdezi, a lány csak megvonja a vállát.
- Makoto Higami. - feleli, unott, monoton hangon. - De azt maga nem tudja, ÉN ki vagyok! - vág vissza elszántan a lány.
- Az senkit sem érdekel! - horkan fel Makoto, és elengedi a lány arcát, majd felegyenesedik. - Te csak úgy is egy kellék vagy itt! - Fordul el, széttárt karokkal. A lány motyog valamit, melyre megfordul, és lenéz rá. - He?
- Nem szokásom ismételni magam, de a maga esetében megteszem. Lena Ackerman. - mondja még mindig halál nyugodt arccal. Makoto egy kicsit meglepődik, majd hangosan felnevet.
- Elkaptuk volna a Királynő kutyáját? - nevet fel. Nagyon is megvetik a Királynő házőrzőit, de Lenát főleg. Mert Ő az első, aki ilyen fiatalon, ilyen hatékonyan hajtja végre a Királynő "ügyeit".
- Ha Én kutya lennék, miért maga ugat? -kérdezi gúnnyal a hangjában, fejét oldalra biccenti.
- Te kis....ezért holtadig baszlak ribanc! - rántja fel karjánál fogva.
- Nem ajánlom, hogy egy ujjal is hozzám érjen! Nagyon csúnya halált fog szenvedni! - mondja Lena, és elfolyt egy ördögi vigyort.
- Azt megnézném! - vigyorog a lány arcába, közel hajolva.
- Nézheti is. Eren! - kiáltja el magát, és a sötét folyosó felé fordítja a fejét. Léptek visszhangoznak, először halkan, majd egyre hangosabban, míg meg nem jelenik egy mélybarna hajú, palackzöld szemű fiú. Fiatalnak tűnik, bőre valamivel sötétebb mint Lenáé, fekete öltönyt viselt, fehér inggel és fekete nyakkendővel, hozzá szintén fekete cipővel. Amint látótávolságon belülre került, pont egy lámpa alá, megállt.
- Szolgálatára, Gazdám! - jobb kezét (melyen egy fehér kesztyű volt látható) szívére téve, meghajol. Makoto, aki még mindig Lenát tartja, felröhög.
- Ez a kölyök lenne a felmentősereged, Kutya? - kérdezi gúnnyal telt hanggal, végigmérve a fiún. Még mindig nem egyenesedett fel. - Ne csak álljatok ott, idióták!Lőjétek már le! - mutatott Erenre, Makoto emberei pedig kapkodva szedték elő a pisztolyaikat. Megsorozták a fiút, aki csak egyenesen állt. Sebeket ejtettek rajta, majd a földre dőlt. Makoto vigyorgott egyet, és figyelmét újra Lenára fordította. - Milyen aranyos kis arc....kár hogy ez a szemkötő csúfítja. - nyúlt a fehér anyagért. A lány lehunyta a szemeit, míg e nem veszi róla a szemkötőt, majd kinyitotta, és felnézett Makoto-ra. A férfi majdnem hátraesett a lány szemét látva. Ugyanis, pupillája nem volt, egész írisze lilán világított, szeme fehérje pedig fekete volt. Lena ördögien elvigyorodott, bal szeme még erősebben kezdett világítani. - M...mi vagy...Te? - nézet megrémülve rá.
- Azt mondtad az senkit sem érdekel. - vonta meg a vállát. - Eren!Elég a heverészésből!Állj fel! - nézett a földön fekvő fiúra. De az nem csinált semmit.
- Miért beszélsz még hozzá?Nem veszed észre, hogy már nem él?- ekkor a fiú mozgolódni kezdett. Makoto szemei elkerekedtek látva, hogy Eren felállt.
- Mennyit fejlődött a töltény. Egyek, hogy repül az idő! - söpri a helyére az arcába hullott tincseit.
- Hagyd abba a nosztalgiázást! - förmedt rá, a földön ülő lány. - Ez parancs: Ölj meg mindenkit!- Eren válaszul bólint, majd benyúl zakója alá, és egy vajazós kést húz elő. Erre mindenki nevetni kezd, kivéve Lenát. Ő tudja legjobban, hogy nem viccből vannak ezek nála.
- Mivel akar ez megölni?!- mutat röhögve a fiúra, aki ujjai közt forgatja a kést. - Megvajaz nekem egy kenyeret? - ekkor Eren eldobja a kést. Nyíl egyenesen repül, az egyik férfi szeme közé. Újra előhúz egy kést, és azt is eldobja. Ugyan annak az embernek a szívébe talál. A nevetés abbamarad, mindenki rezzenéstelen, rémült arccal figyeli ahogy a férfi térdre rogy, majd eldől a földön. A lányok remegnek, zokogásuk abbamarad, szinte összebújva figyelik a történéseket.
- Gyorsabban nem menne? - kérdezte unottan Lena.
- Gazdám, maga annyira kegyetlen! - lép közelebb Eren, fejét csóválva.
- Parancsot adtam. Teljesítened KELL! - mondja a lány haragosan.
- Egyre sötétebb a lelke, Lenaa kisasszony! - vigyorodik el, zöld szeme világítani kezd. "Nem szeretem a kisasszonyozást." - nem mondja ki, de a fiú tudja, Lena mit szeret és mit nem. És az "idétlen beceneveket", bár már megszokta. Otthon is mindenki így hívja, a "Grófnőm" és "Asszonyom" mellett.
- Akkor jó a lélek, ha fekete. Te magad mondtad! - néz egy pillanatra a kuporgó lányokra. - Végezd a munkád! - néz újra Eren szemeibe.
- N...ne csak álljatok barmok!Megölni! -mutat Makoto Erenre, és habozás nélkül teljesítik is. De hiába. A fiú ügyesen kerüli ki a golyókat. Fél perc sem telik el, mindenki a földön fekszik, az egyik még nyöszörög. - M...mi az ördög...vagy..Te? - próbálja leplezni az ijedtségét, több-kevesebb sikerrel.
- Jó megnevezés, de a démont jobban szeretem! - lépdel előre,gonoszan vigyorogva. Amint mellé ér, a még nyöszörgő ember mellkasába vág egy kést, és újra csend telepszik a raktárra.
- Ne vágj fel... - forgatja a szemét Lena. - Eren, ez parancs: kapd el! - mondja határozottan. Eren démoni sebességét használja, egy szempillantás alatt Makoto mögött áll. Kezét hátra feszíti, majd eltöri azt. Lábát is kirúgja alóla,a férfi a földre zuhan. Fájdalmában üvölt, és fetreng. - Kioldoznál? - mutat a lány a kötélre. Eren komótosan oda lép, félig letérdel elé, és kioldozza vékony csuklóit. Lena feláll, leporolja magát, és Makoto-hoz lép. a Démon felrántja Őt a földről, és törött kezét hátra feszíti. - Mit tud, Andrew Herceg meggyilkolásáról? - kérdezi Lena, és elkapja Makoto nyakát.
- Neked nincs mit mondanom, kutya! - néz ingerülten a lányra. Lena keze egyre jobban feszül a férfi nyaka körül, hosszú fekete körme beleváj a bőrébe, körülötte kicsordul a vér. Makoto csak vigyorogni tudott Lena reakcióján, szinte meg sem érezte, hogy fojtogatná.
- Beszélj! - sziszegi a lány a fogai közül. Nem hatotta meg a dolog. Lena tekintete és arca újra semmit mondó lett. Lenyugodott. Tudta nagyon jól, hogy ha kell, Makoto még a halálba is magával viszi a titkait és ügyeit. - Eren, tudod a dolgod. - keze lecsúszott Makoto torkáról, és hátat fordított. - Végezd ki! - Makoto hevesen ellenkezett, de mindhiába. Egy reccsenés hallatszott. Eren kitörte Makoto nyakát, aki holtan a földre hullt. - Elhoztad amit kértem? - fordult vissza a fiú felé, lábával arrébb lökve Makoto testét.
- Óhaja számomra parancs, Gazdám. - hajol meg újra, majd előhúz egy fekete táskát. Lena felé nyújtja, Ő pedig elveszi. Leteszi a földre, és leguggol elé, kinyitja majd kiszedi a tartalmát. Ruhákat húz elő belőle. Feláll, már venné le a fehér hálóinget, mikor abbahagyja. A térde alá érő ruhát a combja közepéig húzta fel, amit vissza is enged.
- Attól még lány vagyok....Fordulj el! - köröz az ujjával a levegőben jelezve, fordítson neki hátat. Eren ezt meg is teszi, hisz a Gazdájáért bármit!Lena tudja, hogy nem leskelődik, ezért lelkiismeret furdalás nélkül leveszi magáról a koszos fehér ruhát, amit a földre dob. Felkapja magára a táskából előszedett fekete rövidnadrágot, a fehér inget, majd a nyakába köti a szintén fehér kendőjét, és helyet foglal a táskára. Lesepri a talpát, majd elkezdi felhúzni a comb középig érő, fekete zoknit. - Hol a cipőm? - néz körül, mikor valaki felemeli. Eren az, és úgy tartja Lenát mintha pehely súlyú lenne, vagy egy kisgyerek. Lena a fiú nyakába kapaszkodik, meglepetten. Eren egyik kezében a gazdája fekete bakancsait tartja, míg másikban magát a Gazdáját. Karja Lena feneke alatt van, tenyere a lány combján pihen. - Oh!K...köszönöm... - halványan elpirult. Valami mindig is tetszett neki a fiúban, de sosem tudta, hogy mi. - Most már letehetsz! - néz a fiú szemeibe, aki óvatosan visszaülteti a táskára. Lena felhúzza a lábára a cipőjét, majd feláll. Ingét gondosan belehúzza a nadrágjába, majd felveszi a fekete bőrdzsekijét, melynek elején, a szíve felett van a családjának a címere, két egymásba fonódó szárny. A jobb oldali fehér, a bal sötétkék. A lányok, a kijárat melletti sarokban kuporognak, valamelyik imádkozik. Lena elindul, a táskát és ruhát hátrahagyva. Na meg a komornyikját!
- Gazdám....a szemkötője! - a lány hirtelen megáll. Odalép Erenhez, elveszi a kezéből a szemkötőt, és feligazítja magának. Hirtelen a lány eszébe jut, a haja. Vörös parókája a földön landol, éjfekete haja a vállára omlik, frufruja pedig az arcába. Lapockáig érő haja teljesen más kinézetet kölcsönöz neki. Eren, gazdája felé nyújtja a kezét, melyben egy fekete hajgumi feküdt. Lena, frufruját kihagyva felkötötte a haját, így láthatóvá vált, hogy tarkóján füle vonaláig le van vágva a hajam, egészen rövidre. - Ha megengedi, megjegyezném, ez a kinézet jobban illik magához! - dicséri meg a lányt komornyikja.
- Ne hízelegj, csak a lelkem miatt mondod! - meg sem fordulva válaszol, majd újra elindul. Eren előre siet, hogy ajtót nyithasson Lenának. Az ajtó nyikorogva kinyílt, a hűvös levegő körbejárta a dohos helyiséget.
 Mielőtt a lány kilépett volna az éjszakába, megállt a lányok mellet.
- Hiába imádkoztok. Isten nem létezik. - lépett volna előre, de egyikőjük elkapta a csuklóját. Fejét a lány felé fordította. Hosszú, szőke haja izzadt testére tapadt, a lámpák fénye félig megvilágították az arcát, barna szemeiben megcsillant a fény.
- Igenis létezik!-  -mondta elszántan. - Ha Ő nem lenne... - ekkor Lena kirántotta akezét a lány vékony ujjai közül.
- Tévedsz. Ha létezne, még élne a családom. De meghaltak. És most egy démoni komornyik a családom. - mondta, majd távozott. Minden lány elképedve figyelte megmentőjük hátát, valamelyik megadóan bólintott.
- Jobban jártok, ha elmentek! -szólalt meg Eren, az ajtóban állva. - Szabadítsátok ki a többieket a ládákból, és fussatok! - mondta elég komolyan. A fiú, szöges ellentéte a gazdájának, mégis tökéletesen összeillenek. Eleresztett egy halvány félmosolyt feléjük, és indult volna ki, de neki is elkapták a kezét.
- K..köszönjük! - hebegte a lány, hangosan sírva. Rövid rozsdavörös hajából egy-egy vékony tincs az arcához tapadt, hatalmas Lenáéhoz hasonló szürke szemében könnyek csillogtak.
- Amit a Gazdám kér, azt teljesítenem kell. - mondja, és megszorítja a lány kezét. - Nem nekem kell köszönetet mondani. Lena kisasszony el tudott volna bánni velük, de a feladata azt kívánta meg, hogy
most ezt Én intézzem el. - azzal elengedte a lány kezét. Ő csak nézte a magas, barna hajú, zöld szemű, démoni komornyikot, ahogy távozik. De még előtte kitámasztotta az ajtót.
- Mi tartott eddig? - kérdezi a lány, karba tett kezekkel, a falnak dőlve. Hangja hűvösen csengett, arca még egy kicsit rózsaszínes volt.
- Elnézést, hogy megvárakoztattam. - mondta sajnálkozva, és meghajolt.
- Ne hajlongj már, be fog állni a hátad! -lökte el magát a faltól. - Menjünk haza!  Eren a lány mögé lépett, és az ölébe kapta. Lena megmarkolta komornyikja zakóját, és arcát vállába fúrta. - Utálom, amikor ezt csinálod. - dünnyögte, a fiú csak mosolygott egyet. Hirtelen felugrott egy közeli ház tetejére, és démoni sebességével szaladt, és ugrált végig, míg a birtokot körülvevő erdőhöz nem ért. Onnantól a fákon ugrált végig.
 A birtok kapuja előtt megállt. Letette a lányt, és kinyitotta neki a hatalmas fekete, vas kaput, ami nyikordult egyet.
- E.Eren... - szólalt meg halkan, a fiú mellé érve. - ....kaphatnék majd.....egy teát? - nézett fel a fiúra.
- Persze, szólok Petra-nak! - mondta, és elmosolyodott. Amint beléptek a kapun, egyenesen a házba mentek. Lena az emeleten lévő irodája felé vette az irányt, míg Eren a konyha felé.
 Lena lassan sétált végig a folyosón, egyszer-egyszer megcsendült dzsekijén a cipzár. A szobába lépve becsukta maga mögött az ajtót. Asztalán egy-két papírhalom feküdt, szemetese tele volt gyűrött papírokkal, ahogy a padlón is előfordult egy pár darab. Fali táblájához lépett, ami tele volt fényképekkel és papír darabokkal. Sóhajtott egyet, majd kabátzsebébe nyúlt. Előhúzott belőle ey gyűrött papírfecnit, amin a raktár címe, és az "elkövető" neve állt. Elővett egy rajzszöget, és feltűzte Makoto képe mellé.
- Egy lépéssel közelebb. - jelentette ki, és felvette a ksi bekeretezett képet. Az anyja volt rajta, Kuchel Ackerman, amit minden áron meg akar bosszulni. Letörölt egy lefolyó könnycseppet, majd visszatette a szekrényre a képet. Kilépett az irodából, és a két szobával arrébb lévő szobájába ment. AMint belépett, a komornyikja fogadta, egyik kezében egy vállfára felakasztva az elég nagy ing, amiben Lena aludni szokott, a másikban egy csészével.
- Kész a fürdője, Gazdám! -mondta, és a lányhoz lépett. Lena elvette a csészét, és belekortyolt a teájába. Valami meleget érzett az arcán, és hogy cirógatja. Eren kezét vélte felfedezni, ahogy az arcán pihen, és hüvelykujjával arcát simogatja. Egész kellemes érzéssel töltötte el a lányt, enyhén el is pirult.
- E...Eren...! - nézett a fiúra, aki lecsúsztatta kezét az arcáról.
- Elnézést. - mondta, dejét oldalra fordítva. Lena letette az asztalára a taáját, és elvete a fiú kezében lógó ruhát.
- Reggel...ugyan akkor jössz? - kérdezte a fürdő ajtóból.
- Természetes! . mondta Eren, és távozott. Lena még mindig zavartan lépett be a kis helyiségbe. Magára zárta az ajtót, levette a ruháit, és elmerült a meleg vízben. Haja vége belelógott, de nem érdekelte. Nem áztatta sokáig magát, pár perc múlva ki is szállt. Megtörölközött, elvégezte esti teendőit, majd felvette a fehér inget, ami nem is kicsit volt rá nagy. Felvett alá egy fekete bugyit, majd kilépett, és az ágya felé vette az irányt. A kényelmes, fehér takaróba bújva, kellemes borzongás töltötte el. A hideg végigfutott a hátán, ahogy a lábain és kezein is. Lehet, tényleg érez valamit démoni komornyikja iránt.